I'm ok.

Sziasztok!
Elnézést, ezért a 3 napos szünetért, nekem sem volt teljesen ínyemre a dolog, de úgy vélem nincs sok értelme a kényszeredett posztoknak, jobbat pedig nem éreztem, hogy tudnék alkotni. Valahogy kicsit alkotói válságba kerültem, persze nem a totális kiégés veszélye fenyeget, mert van még jópár ötletem, csak ezekhez kell egy kis előkészület, ahhoz pedig nem volt energiám. Ez a poszt sem lesz annyira nagy volumenű, csak gondoltam ha már a kommentekben olyan kedvesek vagytok hozzám és sokat támogattok, én tartozom annyival, hogy néha nagy vonalakban elárulom mi van velem, ez a mai irományom is erről fog szólni, szóval akit ez nem érdekel az inkább ne olvasson tovább.=)

A másik oka ennek a posztmentességnek az, hogy végre elkezdtem dolgozni, nagyon rámfért már, mert kell a pénz meg elegem volt az unalomból is. A munkáról annyit érdemes tudnotok, hogy telefonos ügyfélszolgálatos meló, nem éppen ez szerepelt álmaimban, de sajnos nem válogathatok. Amúgy 4en vagyunk lányok egy helyiségben, még ismerkedem a többiekkel, remélem azért majd nagyjából jól ki fogok jönni velük.

A hetem így főleg a munkával telt, 7kor indulás és 5kor haza, ráadásul Zs két nap is ügyelt, szóval remélem kicsit jobb hetek következnek, én az Árkádban próbáltam elütni az időmet, sajna főleg nézgelődéssel, de azért még az utolsó utáni pillanatban találtam leárazásos holmikat: a Zarában egy karkötőt, amit már rég kinéztem, illetve a New Yorkerben egy oversized inget. Apropó az inget szeretném kicsit feltunningolni tavaszra, így aki tud segíteni abban, hogy hol szerezhetnék egy darabka neonsárga anyagot az írja meg gyorsan kommentben. Nekem egyenlőre ötletem sincs, sajnos kis hazánk elég szegényes alapanyagok terén.

Nagyjából ennyi az össz újdonság, amit mesélni tudok, egyébként pedig sokakkal együtt én is várom már a tavaszt. Márciustól szeretnék beiratkozni spinningre valahova és kitaláltam, hogy havi és nem alkalmi bérletet veszek, így majd mindennap el tudom vonszolni a töppedt testemet egy kis mozgásra.=) Nem akarok magamnak semmilyen célt kitűzni, csupán szeretném magam kicsit jobban érezni, még ha ugyanilyen is maradok legalább tudjam, hogy megpróbáltam. Úh és természetesen szeretnék új és színes ruhákat, már ki is néztem 3 szoknyát a H&M-ben amik nagyon bejönnek, csak nemtudom érdemes-e ugyanabból a fazonból hármat is venni, meg nem is bizti, hogy jól áll... na de a lényeg, hogy vannak tervek, csak olvadjon a hó, süssön a nap és boldogság lesz. =)

Köszönöm, hogy elolvastátok, meg köszi a türelmeteket is, próbálkozom majd jobban aktivizálni magam, remélem sikerül is. Love u all: zsann.*

én és valentin

Sziasztok!

Nyugi mindenkinek, nem akarok itt Valentin-nap kapcsán rózsaszín cukorszirupban tocsogni és szívecskéket rajzolgatni, tavaly ezen a napon, meg azóta már sokszor megfogalmaztam körülbelül mindent amit egy bizonyos személy iránt érzek (aki érdeklődik itt elolvashatja).

Egyszerűen csak röviden leírom álláspontomat erről a kis megemlékezésről. Nagyjából a véleményem 2 szakaszra osztható, szerintem ugyanúgy, mint mindenkinek: ez a szerelem előtti meg utáni időszak. Régebben, a szerelem előtti időszakban utáltam ezt a napot tiszta szívemből. Persze kezdetben kisiskolásként még a remény éltetett, hogy hátha valaki pont ma akar szerelmet vallani, történt is ilyen eset, csak sosem azoktól akiktől szerettem volna. Na igen. De a legjellemzőbb azért évről évre az utálat maradt. Mert bizony ez az a nap, amikor a világon minden, de minden arra emlékeztet, hogy mennyire szép dolog a szerelem, amiről egy egyedülállónak meg az jut eszébe rögtön, hogy ő egyedül van és soha de soha nem lesz senkije, akivel boldog lehet. A bátrabbak ebből az álláspontból kiindulva alkotják meg az anti-valentinos állapotfrissítéseket a facebookon, illetve úton útfélen hangoztatják, hogy mekkora egy szar ez az amerikai szemét. Például ma is a munkahelyemen bejött az egyedülálló kolléganőm és cifra szavakkal kerítve kívánt boldog Valentin-napot, nem kellett egy nagy géniusznak lenni, hogy értelmezd: rohadjatok meg utálom ezt a napot. Mivel nem vagyok elkötelezett híve ennek az ünnepnek, így nem esnek rosszul ezek a kijelentések, csupán vigyorgok egyet magamban és azt gondolom: tudom mit éreztek.=)

Most pedig térjünk át a jelenlegi, szerelem utáni (vagy inkább helyesebb, hogy közbeni) álláspontomra. Ez már a harmadik olyan Valentin-napom, amikor mellettem van ez a Zs fiú és bár azóta sem úszik számomra a világ rózsaszín ködben ezen a napon, azért jóval pozitívabban látom a dolgokat. Persze tudom, hogy sok szerelmespár hangsúlyozza, hogy ők nem ünneplik ezt a napot, mert nem csak egy nap kell szeretni egymást a többiben meg veszekedni, hazudni, csalfáskodni, és én ezzel egyet is értek. Mi sem szoktuk túlzottan ünnepelni, maximum egy apró meglepetés, mert jobban szeretünk ünnepelni akkor, amikor tényleg a mi napunk van: hónapfordulókon, évfordulókon. De szerintem ha akármelyik kapcsolatban élő szerelmes magába néz, akkor jó érzéssel tölti el, hogy a szerelmesek napján van valakije, hogy van aki megcsókolja és van akinek mondhatja, hogy szeretlek.

Végezetül szeretnék nektek elmesélni egy ünneplési módot, amit még gyermekként tapasztaltam és szerintem ilyen formában mindenki számára kedvessé teszi ezt a napot. Ezt még általános iskolásként éltem át, 7-8 évesen. Az akkori sulimban a Valentin-napnak nem csupán a szerelem volt a lényege, hanem, hogy mosolyt csaljunk azok arcára, akiket kedvelünk, vagyis főleg a szereteten volt a hangsúly. Az előkészületekre már nem emlékszem pontosan, hogy otthon kellett elkészíteni, esetleg technika órán, de a lényeg az volt, hogy mindenkinek kellett öntapadós tapétából apró szíveket kivágnia és február 14.-én magával hoznia. Ezeket a szíveket aztán napközben kellett azokra ragasztanunk akiket kedvelünk, persze nem orvul a háta mögött, hanem szemtől szemben megkérdezni, hogy elfogadod-e a szívemet. A nap kezdetén az osztályfőnökünktől mindannyian kaptunk egy-egy nagy piros szívet, ez már megalapozta a napot. Innentől kezdve mindenkire szerettünk volna ragasztani, aki fontos nekünk és szünetekben jártuk a termeket, hogy mindegyik számunkra kedves tanárt vagy diákot megtaláljunk, teljesen bezsongtunk ettől az élménytől. Valami miatt aztán úgy alakult, hogy nemcsak piros szívek voltak, hanem mindenféle más színben is, így nap végére tele lett a ruhám sok-sok színes szívvel. Bár ez az egész már 15 éve volt, még a mai napig megmaradt az élmény bennem, pedig láthatjátok, hogy nem került több ezer forintba ez az egész.

Nagyjából ennyit szerettem volna a Bálint-napról elmondani, remélem jól vagytok, gondoljatok sokat a szeretteitekre, ne csak a szerelmetekre, pusza: zsann.*

helyzetjelentés

Sziasztok Drágák!

Nos aki lájkolta a blogot facebookon az már értesülhetett róla, hogy nem evett meg a jeti és hazatértem Szlovákiából szépen balesetmentesen. Tudom, tudom, hogy sok képet ígértem, de igazából az időjárás olyan kritikus volt, hogy eszembe nem jutott elővenni a fényképezőgépet. És az még hagyján, hogy a pályán kint -30°C körül volt a hőmérséklet, sajnos a panzióban is olyan szobát fogtunk ki ami 2 napig nem melegedett fel 15°C-nál többre, végül mire a harmadik napon, amikor már felajánlottak egy másik szobát, akkor lett elfogadható a hőmérséklet. Ez az egész fagyoskodási mizéria rányomta a bélyegét a tábor elejére, pedig nem vagyok egy fázós típus, de minimum 3 rétegben jegesmedveként létezni kicsit már nekem is toomuch. A másik ami miatt sokszor idegeskedtem a fiúk voltak. Tavaly ugye ketten mentünk Zs-vel és gondoltuk, hogy jó lenne egy kicsit bulisabbra venni mindent ezért idén jött 4 haverja is, de itt meg átestünk a ló túloldalára, mert nekik meg inkább csak a pián meg az ordítozáson járt az eszük és ha kettesben voltunk, akkor meg jött a papucsozás, szóval tanulság, hogy jövőre lányos-fiús csapatot szeretnénk, szóval csajok jelentkezzetek bátran!=D

Na de félreértés ne essék, nem akarok panasznapot tartani, mert jól éreztem magam, kikapcsolódtam a tiszta levegőn, hó pedig volt rendesen, és 1700 méter magasba is felmentünk, valamint ettem finom saslikot (bocsi, de ezt muszáj volt megemlítenem, mert annyira isteni kaja és 2 éve erre vártam.). A fiúkkal pedig sokszor egészen el lehetett lenni és sírásig röhögtem magam a csajozási trükkjeiken. Aztán utolsó nap mindig szokott egy kis buli lenni a gyerekeknek, de ez eddig mindig érdektelenségben fulladt, most viszont mindenki táncolt és az öcsém csinálta a zenét, berakta a kedvenc számaimat és állati jó volt, a végén jöttek a retró zenék és még helyi arcok is beálltak a magyar számokra, mi meg mondtuk, hogy traditional hungarian song. =D

Ja és azt a történetet még el kell mesélnem, hogy utolsó napon délután 1kor elhatároztuk Zs-vel, hogy felfedezünk egy másik erdei pályát és Apukám mondta, hogy páréve már járt rajta és elég szűkös, de a másik pálya tetejére ér ki. Nos mi el is indultunk rajta és tényleg szűk volt, mert ekézni sem lehetett meg itt-ott belógott az útba egy-két fa. De azért mentünk ahogy bírtunk, míg egyszer csak ki nem értünk egy pusztára ahol semmi, de semmi nem volt, az út pedig valamilyen faluba vezetett, ahova nem akartunk menni, mert azt sem tudtuk hol vagyunk. Így lecsatoltunk és balra indultunk ahol volt egy emelkedő, hátha mögötte van a pálya. Természetesen ahogy elindultunk folyton besüppedtünk kb. combig és mire felértünk láttuk, hogy a túloldalon csak erdő van, ráadásul volt nálunk adóvevő, ami persze pont lemerült, így csak annyit tudtunk üzenni Öcsémnek, hogy eltévedtünk. A szakadó hóesésben nem voltunk biztosak, hogy megtalálják a nyomunk bármerre is mennénk, így elindultunk visszafelé az ösvényen, ugyebár hegynek felfelé. Na ez volt talán ez egyetlen pont amikor nem fáztam.=D Mondjuk ott a puszta közepén eléggé beparáztam, hogy hirtelen megjelenik egy farkas vagy medve és nem tudunk hova menekülni, végül aztán megmenekültünk és fél4re visszaértünk a pályára. Szóval a heti kaland is ki lett pipálva.=)

Azért, hogy legyen némi elképzelésetek arról, hogy merrefelé jártam átküldtem Apukám telefonjáról 3 képet, ezeket most megmutatom nektek...

havas fenyőfákból akadt bőven

ez volt a kijelölt erdei út, szerintem egészen hangulatos=)

kis csapatunk a csúcson...aki megtalál engem vagy Zs-t az egy géniusz.=D

Sajnos tényleg csak ennyi kép készült, meg a fiúknál van még jópár sörözős meg jégeres, de az annyira úgysem a síeléshez kapcsolódik.=D Valamint tudom,hogy már millióan kirakták ezt a muzsikát, de nem hagyhatom ki a sítábori élménybeszámolóból, mert odakint hatalmas sláger ez a szám, amikor megszólalt a rádióban mindig maxra tekerték a hangerőt és mindenki együtt énekelte, a záróbuliban pedig együtt nyomattuk a koreográfiáját, szóval szóljon ez itt a végén:

Röviden ennyit akartam nektek elmesélni, nagyjából minden este elolvastam a Google Readert, szóval képben vagyok veletek kapcsolatban. Még egy kis rövid közérdekű közlemény, hogy sajnos lehet ezen a héten kicsit kevesebb új poszt lesz, mert elkezdtem a héten dolgozni és át kell kalibrálnom a szabadidőmet és nem tudom mennyi idő lesz a blogra. Köszi a megértéseteket, sok pusza: zsann.*