Helloo!
Talán sokakat meglep, hogy miért most írok, így közel a vége
előtt és hol maradtak a folyamatos beszámolóim.
Hát őszintén szólva megint győzött a lustaságom, mea culpa, mea culpa.
Ma reggel viszont felébredtem, az utolsó olyan hétvége után amikor még mindenki
itt volt és elhatároztam, hogy most jött el az idő, a jelenlegi érzéseimet le
akarom írni és emlékezni akarok rá akkor is, amikor idős leszek és csak
halványan fognak élni bennem ennek a csodálatos fél évnek a pillanatai. Ugyan
nekem még több, mint egy hónapom van itt, de holnap már hazautaznak olyan emberek
akik közel álltak hozzám és aztán ez így fog menni egy hónapon keresztül,
minden nap, amikor lekísérünk valakit, beszáll a taxiba és hazamegy, olyan
lesz, mintha egy kis darabot kitépnének a szívemből. Persze tudom, hogy akik
igazán közel álltak hozzám, azokkal fogok találkozni megint, de majd’ fél évig
állandóan együtt voltunk , igazán megkedveltem őket, viszont már soha többet
nem lesznek a mindennapjaim részei és
nem tudunk mást tenni ,mint ebbe beletörődni, ilyen az élet, menni kell tovább.
Azt előre le szeretném szögezni, hogy mindenkinek akinek van
lehetősége jelentkezzen Erasmusra! Nem is számít igazán az ország, az emberek
akikkel együtt leszel fogják felejthetetlenné tenni a kalandod és ha lenne egy
kis hatalmam kötelezővé tenném ezt a lehetőséget, szerintem minden embernek át
kellene élnie és igazán csak az érti meg amiről beszélek aki már volt
Erasmuson.
Még emlékszem, hogy a kiutazásom előtt néhány nappal vissza
akartam mondani az egészet, mondván, hogy mi lesz velem egy idegen országban,
idegen emberekkel kell együtt élnem, az angolom minősíthetetlen és távol leszek
a megszokott dolgaimtól és a szerelmemtől. Hálaistennek, hogy kijöttem, mert
lehet, hogy mondjuk tanulmányaim szempontjából egy elpocsékolt fél év volt ez,
de ezeket az emlékeket már soha senki nem veheti el tőlem és úgy érzem talán
emberileg is fejlődtem egy kicsit. Személy szerint én előtte éltem a saját kis
világomban és külföldön csak turistaként voltam, így más országok kultúrájából
csak egy esszenciát kaptam, ami valljuk be sokszor nem is teljesen valós. Itt
viszont együtt kell élnem a külföldiekkel, így óhatatlanul megismertem a saját
kultúrájukat is és hirtelen valahogy kinyílt számomra a világ. Már nem tudok
csak Magyarországban gondolkodni, menni akarok és tapasztalni még, még, még! A
többiek világszemléletéből megtanultam, hogy semmi sem lehetetlen, ha megteszel
minden tőled telhetőt elérheted az álmaidat és nem szabad beérned egy
közepessel, csak azért mert gyáva vagy éppen lusta voltál küzdeni és
próbálkozni. Nyilván azt is tudom, hogy ehhez a világnézethez kell egy anyagi
biztonság és Magyarországon az ember szárnyait már az első pár méter után
letöri a pénztelenség terhe, de azért szeretnék ebből a szemléletből
valamennyit továbbvinni és boldogan élni.
Nem is tudom mit mondhatnék el még az Erasmusomról. Valóban csodálatos volt az eddigi 4 hónap, a
valós élettől teljesen távol állt, itt úgy élsz, ahogy kedved tartja, nem kell
szigorúan követned a társadalmi normákat, nem kell törődnöd a felelősséggel és
a következményekkel, mindenki együtt van, mindenki a barátod és 2 perc alatt
már szoros ismertségeket köthetsz. Szabad vagy és most érzed igazán, hogy
fiatal. A három legtöbbet használt kifejezés azt hiszem mindent elmond erről az
életformáról: ’c’mon!’, ’why not?’, ’shit happens.’ =D Igazság szerint ha
valaki megkérdezi, hogy miként telnek itt a napjaim semmi különlegesről nem
tudok beszámolni, általában felkelek, néha bemegyek a suliba, eszem a menzán (igen, ez egy fontos
mozzanat, mert az egyetlen olcsó dolog itt a menza, szóval nem lehet kihagyni)
tornázok, betekerek a belvárosba, körbenézek a turkálóban (isteni!) aztán este
beszélgetünk vagy filmet nézünk. Szóval a mindennapokban semmi különleges nem
történik, de aztán ott vannak az őrült partik, amikor mindig történik valami
hihetetlen, illetve ott volt a március, ami nekem maga volt a csoda. 10 nap
alatt 16-an bejártuk Lengyelországot, Litvániát, Lettországot és Észtországot. Csodálatos
dolgokat láttunk, istenieket kajáltunk, olcsó hostelekben szálltunk meg és néha
bizony a vonaton vagy a buszon aludtunk. Aztán március második felében egy
luxushajóval mentünk át Svédországba, ott majdnem az egész koli ott volt és a
legeslegőrültebb bulit is ott éltem át, amellett Stockholm is gyönyörű város és
a főutcán 3 H&M van egymás mellett…na képzelhetitek. És majdnem
elfelejtettem, hogy márciusban láttam a sarki fényt is, hihetetlen gyönyörű
volt, egy nagyon fontos dolgot kipipálhatok a bakancslistámról.
Még Finnországról is érdemes pár szót ejtenem. Mielőtt
kijöttem én sem értettem magamat, hogy miért ezt választottam, hideg, drága és
iszonyat messze van, de minden nehézség ellenére nagyon megszerettem ezt az
országot. Az egész annyira furcsa, az első hónapokban csak 4-5órát volt
világos, folyamatosan havazott és bizony megtapasztalhattam, hogy milyen is az
a -30 fok. Mostanra viszont az a rengeteg hó egy hét alatt elolvadt, állandóan
süt a nap, már +5 fok van, ami itt legalább 20-at ér és este 11-kor még
félhomály van, 4-kor meg már világos. Valahogy a finn emberek is furcsák
kicsit, sokszor tűnnek bogarasnak vagy távolságtartónak, de ha megismered őket
jobban, igazán kedvesek és szerethetők. És ami csodálatos dolog az a
közbiztonság. Első bulimban kiesett a telefonom a zsebemből az utcán, mire
valaki megtalálta és leadta a rendőrségen. Itt amikor ebédelni mész csak
lerakod minden cuccod az előtérbe és biztos lehetsz benne, hogy ott lesz amikor
visszamész. Mindenki tiszteli a másik tulajdonát, nincsenek rosszarcú emberek az
utcán, szóval igazán furcsa lesz visszatérni Magyarországra ebből a szempontból
is.
Azt hiszem nagyjából leírtam a fő gondolataimat, bocsánat ha
kicsit zavaros voltam, annyi dolog kavarog a fejemben, imádom ezt az életet és
kicsit félek attól, hogy mi lesz velem amikor haza kell térnem. Az egyik lány mondta itt, hogy ne aggódjak
emiatt, mert ami elkezdődik, annak egyszer bizony vége is lesz, ez az élet
rendje, és az Erasmusom végével egy új dolog fog elkezdődni, ami igaz, hogy a
régi életem folytatása, de remélem, hogy az itt tapasztalt dolgok hatására egy
kicsit jobb, boldogabb és tudatosabb folytatás lehet…
Üdv: zsannu.*
(p.s.: My dear, big, happy erasmus family, crazy otokyla
people! Love y’all and I will never forget u! Kiitos!)
