mizújs.

Sziasztok!

Mint látjátok mostanában ritkán jelentkezem, gondoltam itt az ideje, hogy röviden beszámoljak arról mi újság van velem.

Még facebookon említettem, hogy megyek mesterképzéses felvételire, nos ezeken sikeresen túljutottam, kicsit úgy éreztem, hogy nagyobb volt a füstje, mint a lángja a dolgoknak, szóval ez tényleg inkább elbeszélgetés, így szerencsére bezsebelhettem a maxközeli pontokat, most már csak a ponthúzást várom. Aztán volt 2 állásinterjúm, mindkettő igen fontos volt, az egyiken sajnos elvéreztem, de teljesen jogosnak érzetem, egyszerűen nem tudtam azt amit kellett volna. A másiknak most várok az utolsó, ötödik fordulójára. Emlékszem, amikor májusban nagy noszogatások árán leadtam a jelentkezésem, majd egy ismerősöm is mondta, hogy leadta hiperfullos önéletrajzzal, nahát akkor gondoltam, hogy ez ennyi volt, ő kiesett rögtön, én pedig itt vagyok a végén. Persze ez a legnehezebb kör, amire nem lehet felkészülni és ha nem sikerül ugyanott vagyok mint ő, de legalább megpróbáltam. Szóval én azt tanácsolom minden hozzám hasonló kishitűnek, hogy adjatok magatoknak mindenre egy esélyt, hátha. A megmérettetés kedden lesz amúgy és természetesen megint nem hiszem el, hogy sikerülhet, de azért ígérem nektek, hogy odateszem magam és lehet pont én kellek majd nekik. Vicces, mert most emiatt meg a suli miatt 3 út várhat rám szeptembertől: vagy ez a meló, vagy egyetem vagy a nagy büdös semmi, amit remélem, hogy sikerül kikerülnöm, egy év elég volt belőle.

Ezek mellett egy másik fontos dolog az életemben a költözködés. Már korábban említettem, hogy a nagymamám befektetés gyanánt vásárolt nekem egy lakást, persze mi választottuk ki Zs-vel az egészet, ő csak az összeghatárt mondta. Május közepén találtuk meg a megfelelőt és most június végén költöztünk. Elég parás időszak volt, utalni a pénzt, aztán átvenni a lakást, megnézni minden rendben-e, de ugye előtte dobozokat szerezni (ami kollégiumi kiköltözés időszakában külön öröm) és mindent-mindent bedobozolni. Én a költözéseket gyerekkorom óta nem kedvelem, mindig sajnálom otthagyni a régi helyet, hisz annyi emlék köt oda. Most is pityeregtem még utolsó este, hiszen Zs-vel az volt az első közös kuckónk, még ha csak egy garzon is volt, és egy csöves lakott alattunk, de olyan közel volt a belvároshoz, meg csak egy emeletet kellett felcaplatni. Nahát mostantól ennek vége, mert a város szélén vagyunk, a 3. emeleten, na szóval gondolhatjátok milyen öröm volt a 20 dobozt (megszámoltuk) 35 fokban ide felcipelni. De mindez eltörpül mert ez most már az enyém, és senki nem veheti el tőlem. Egyébként ez sok-sok felelősséget is jelent: én most egy hét után kezdek visszarázódni a normál állapotomba, eddig folyamatosan csak a lakáson járt az eszem: mit intézzünk, mit vegyünk, mit alakítsunk át, mit takarítsak ki. Annyi dolog lenne vele még így is, hogy egy jó állapotban lévőt vettünk, hogy tényleg sosem lesz kész. Na mindegy, itt vagyunk a tök üres lakásban és majd szépen lassan feltöltjük bútorokkal és csodaszépre varázsoljuk. Mindenesetre nekiálltunk lottózni, hátha.=)

Körülbelül ezek a külső okai a frissítések hiányának, de belső okok is közrejátszanak. Facebookon már ezt a témát is érintettem, hogy egyszerűen nincs meg a motivációm mostanában a blogoláshoz. Annyi szuper blogot olvasok (és kitudja még mennyit nem) és úgyérzem én már nem tudok újat mutatni, írni. Persze eszem ágában sincs abbahagyni, talán őszre visszatér a motivációm, történnek új dolgok is, mert jelenleg tényleg csak annyi volt amit fentebb leírtam, a nyár további részében pedig ismét vár a balatoni munka, ahol munkán kívül tényleg nincs más.

Azért szeretném megköszönni, hogy továbbra is benéztek hozzám, vannak új feliratkozók, remélem még leszek újból a régi bloggerina, puszi: zsann.*