Először is ami a legfontosabb, hogy szeretném megköszönni a tegnapi csüggedt posztomra érkezett megjegyzéseiteket. Sajnos az elég könnyen feladósok táborába tartozom és a kritikát is nehezen viselem, de a pozitív dolgok mindig motiválnak. Most már összeszedtem magam és nem adom fel, hiszen nagyon ritkán sikerül elsőre minden és harcolni kell, szóval mostantól fighter-üzemmód on és ha megremegnék esetleg majd segítsetek.=)
Tegnap este már megpróbáltam átlendülni a holtponton és a melankóliám meg a lázam ellenére összedzsuváztam magam és Zs-vel mentünk a koliba iszogatni. De sajnos a betegség legyőzött, nem tudtam jól érezni magam, pedig bolyongtam erre-arra és az alkohol sem tette meg hatását. Több csalódás is ért az este folyamán, így a buli helyett a hazát választottam. Zs már előbb elindult, felhívtam, hogy várjon meg és rohantam felé, akkor már bőgtem mint egy hülye és annyira megnyugtatott, hogy megölelhettem. Mindig újból és újból rájövök, hogy ő az egyetlen ember akire bármikor számíthatok.
Ezek után próbáltam aludni, de nem nagyon ment, nagyon nehezen kaptam levegőt és mivel volt már asztmarohamom korábban, inkább hajnalban elmentem az ügyeletre. Képzelhetitek mekkora szíves fogadtatás ért, az asszisztens majdnem elzavart onnan, az orvos pedig közölte, hogy mandulagyulladásom van. Ez mind szép és jó, csakhogy nekem kivették a mandulámat még 5évesen. Így inkább délelőtt elmentem a fül-orr-gégére, ahol az orvos közölte, hogy tényleg nincs mandulám csak a garatom van kedvesen bedagadva. Így kaptam egy rakat gyógyszert, délután be is vettem az első adagot, amitől az orrcseppnek makacskodó orrom 3 nap után végre kidugult, priceless. (Húú bocsi, nem akartam teljes kórismét írni.)
Szóval most kicsit külső-belső rottyon vagyok, a borozgatás helyett a gyógyszerekkel mulatok, így nektek kell helyettem is kihasználni a hétvégét.
Nosakkor:
 |
| webcamos, ágybanfekvős, betegenvigyorgós üdvözlet. |
